fejléc

 Páli Szent Vince (1581-1660) 

Páli Szt. Vince 1581. április 24-én egy Pouy nevű faluban született (ma: Saint Vincent de Paul) a franciaországi Dax mellett. 1595-ben a daxi ferences kollégiumban kezdett tanulni, s e mellett tanította de Comet nevű ügyvéd fiát, aki, akár a családja, alkalmasnak tartotta őt a papságra. 1596-ban belépve a papság állapotába Toulouse-ban kezdte meg teológiai tanulmányait.

Pappá tizenkilenc évesen, 1600. szeptember 23-án szentelték Châteaux L’Éveque-ben. Ezt követően 1604-ig tovább tanult. Papi szolgálata első éveiről Szt. II. János Pál pápa így beszélt: „A szentelése utáni első években, Szt. Vince nem tagadta az Isten kegyelmével való együttműködését, de nem az Úr szőlőjében végzett hívatásnak tartatta a papságot, inkább a lehetőséget látta benne a társadalmi előrelépésre és a méltóbb életkörülmények biztosítására.” Tanúsítja az 1610-ben, édesanyjához írott levele.

„Karriert” akart, anyagi javakról gondoskodott. Így akarta visszafizetni tartozást szüleinek, akik eladtak két ökröt, hogy lehetségessé váljon a tanulása és majd papként segíthessen a családját.

A bizonytalanság és a keresés évei

Papságának első tíz évében, 1610-ig, Páli Szt. Vince sokat utazott  és kereste az alkalmat terveinek megvalósítására. Eközben nehézségeket is átélt, Tuniszban fogságba esett. Végül 1608-ban Párizsban telepedett le. Kapcsolatba került az udvarral, befolyásos emberekkel, de a francia lelkiség fontos személyeivel (pl. de Bérulle Péter bíborossal (1575-1629)), aki elindította „megtérésének” folyamatát.

Páli Szt. Vince ebben az időben kezdte fontosnak tartani a keresztény és a papi méltóságát. Közben igazságtalanul pénzlopással vádoltak meg. Tudta, hogy ártatlan, de nem védekezett, hanem annyit mondott, hogy Isten ismeri az igazságot. Találkozott a Sorbonne egy teológusával, aki a hit elleni kísértéseket tapasztalta esetében. Segített neki, magára vállalta ezeket a nehézségeket és kb. négy évig ő is megtapasztalta lelke éjszakáját. Az említett teológus nyugalomban fejezte be földi életét. A lelki sötétséget átélve, megígérte Istennek, hogy életét a szegények szolgálatára ajánlja fel.

1611-1612-ben a Párizs melletti Clichyben (ma a főváros egyik kerülete) plébánosi feladatokat vállalt. Ez az időszak nagy boldogsággal töltötte lelkét, amit a következő vallomásban fejezetett ki: „Meg vagyok győződve, hogy maga a pápa sem olyan boldog, mint

a plébános, aki jó és nagylelkű hívei között él.” 1613-ban egyházközségi lelkipásztori feladatokat káplánjára bízta és de Bérulle Péter tanácsára a de Gondi család lelkésze lett. Nem érezte jól magát az arisztokrácia körében, de ott tisztázódott a küldetése.

Fontos események 1617-ben

Az egyik első meghatározó eseménye egy haldokló paraszt gyónása volt, aki de Gondi asszony jelenlétében nyilvánoson megvallotta, hogy elkárhozott volna a rosszul elvégzett gyónások miatt, mivel sokáig titkolta súlyos bűneit. Emiatt de Gondi asszony megkérte Szt. Vincét, hogy 1617. január 25-én Follevilleben prédikáljon és buzdítsa a híveket az életgyónás elvégzésére.

Isten megáldotta beszédét és a jezsuiták kell megkérnie, hogy segítsenek a gyóntatásban. Ezt a beszédét Páli Szt. Vince első missziós beszédének tartotta. Később, az év folyamán, ismét csak de Bérulle bíboros javaslatára, vállalta a plébánosi feladatokat Châtillon les Dombes (ma Châtillon sur Chalaronne) plébániáján Lyon közelében, ahol papok nem nagyon törődtek a hívekkel.

  1. augusztus 20-án, a mise előtt üzentek neki, hogy a közeli faluban él egy család, melyben mindenki beteg és nincs miből élniük. Ezt megemlítette a prédikációban és délután látta a tömegeket, melyek a család megsegítésére siettek. Szt. Vince attól félt, hogy a buzgóság rövid ideig fog tartani, és hogy a jótékonyság hatásos legyen, meg kell szervezni azt. Hamarosan, augusztus 23-án, meghívott néhány embert és megosztotta velük gondolatait. Így alakult meg az első Irgalmasság Testvértestülete. Ez volt a második döntő esemény ebben az évben. A de Gondi család nem tudott megbékülni Páli Szt. Vince megszökése miatt és ismét de Bérulle Péter bíborosra hallgatva visszatért a család házába. Ott 1618-ban találkozott egy, a lelki fejlődése szempontjából fontos személlyel – Szalézi Szt. Ferenccel. Az 1617-es eseményekben Páli Szt. Vince az általa is keresett isteni gondviselés működését és Isten akarat megnyilvánulását látta. A de Gondi család birtokain számos templomban prédikált, magyarázta a katekizmust és gyóntatott. Látogatta a gályarabokat is. A feladatok ellátására szükségessé vált más papok segítsége. Így de Gondi asszony tanácsára és anyagi támogatásával 1625. április 17-én alakult a Misszióstársaság (Lazaristák). Ennek a közösségnek tagjai falusi plébániákon tartottak népmissziókat, alapítottak Irgalmasság Testvértestületeket. De azon kívül azzal is törődtek, hogy ezekben a plébániákban jó lelkipásztorok legyenek, akik folytatják a népmissziók által elkezdett evangelizációt. Ezért1628-ban a lazaristák lelkigyakorlatokat kezdték tartani azok számára, akik a papi rendek felvételére készültek. 1633-tól a Keddi Konferenciákat szervezték a felszenteltek papok számára. 1642től szemináriumok irányítását vállalták.

Az irgalmasság művei

A párizsi utcák számos kolduló hozzájárult az Irgalmasság Testvértestületeinek megalapításához a fővárosban. Gyakran nemcsak alamizsnát kellett adni, hanem fizikai munkát is kellett vállalni. Az arisztokráciából származó hölgyek ezt nem tudtak elvállalni, de segítségükre siettek az egyszerű falusi lányok, akikkel Páli Szt. Vince és társai a népmissziók alkalmával találkoztak, s akik nagylelkűen szolgáltak a betegeket és a szegényeket. Páli Szt. Vince az Irgalmasság Testvértestületeit már meglátogató Marillac Szt. Lujzát bízta meg a lányok képzésével és munkájuk szervezésével. Így 1633. november 29-én létrejött a Páli Szt. Vince Szeretet Leányai Társulata, tehát az Irgalmas nővérek közössége. Ez a megszentelt élet teljesen új formája volt – teljesen Istennek és a szegények szolgálatára szentelték magukat. Nem éltek kolostorokban, hanem mindenhová elmentek, ahol a szegények rászorultak a segítségükre. Látogattak betegeket otthonaiban és kórházakban, látogattak rabokat, ápolták a

háborúk áldozatait, és felkaroltak az elhagyott gyermekeket.

A további évek

1633 után Vince művei tovább fejlődtek és megerősödött a szervezetük. Mindenfajta lelki és anyagi szegénység indította Páli Szt. Vincét a segítség nyújtására. Ebben segítettek őt a lazaristák, az Irgalmas nővérek és az Irgalmasság Testvértestületek. Pártfogásuk alá vették azokat a régiókat, ahol a háború pusztításokat okozott. A lazaristák tábori lelkészekként szolgáltak, az Irgalmas nővérek ápolták a sebesülteket. Felkarolták az elmebetegeket, koldusokat, egyedülálló időseket. Lazaristák indultak Madagaszkárra és Észak-Afrikába. Szt. Vince számos beszédében a buzgóságra bátorította lelki fiait és lányait. Tanított az önmegtagadásról és a lemondásról. Maga is példát adott ezen a téren. Kereste az anyagi forrásokat, hogy támogathassa a rászorulókat. Megmutatta a gazdag embereknek a szegények iránt i kötelességüket. Kapcsolatot tartott az udvarral. A Lelkiismeret Tanácsának tagja lett, hogy segítsen a francia egyháznak méltó püspököket biztosítani. Fronde a háború idejében ösztönözte Mazzarin bíborost, hogy a béke érdekében mondjon le állami hivatalairól, de ezen a téren nem járt sikerrel, ennek ellenére mindenki becsületben tartotta kezdeményezéseit.

Mindez azt mutatja, hogy mennyire intenzív volt társadalmi tevékenysége.

Azt lehet mondani, hogy többet már nem tehetett volna. De ő mást mondott. A „Monsieur Vincent” című filmben van egy jelenet, mely a valóságban nem így történt meg, de ez a részlet türközi lelkének állapotát. Ez a jelenet az idős Szt. Vince és az Osztrák Anna királynő közötti beszélgetést mutatja be. Vince azt mondta, hogy sajnálja, hogy annyira keveset tett. Erre a királynő azt válaszolta: Atya, egész életed át igyekeztél mindent másoknak adni, semmit nem tartottál meg magadnak. Nem kerestél dicsőséget és kitüntetéseket, sem saját boldogságot. Mondd meg nekem, most a halál közelében magad körül ürességet érzel, mint a többi ember? Szt. Vince nagyon csendesen válaszolt: Lehet, hogy igen, mert annyira keveset tettem. A királynő megkérdezte: Tehát mit kell csinálni, hogy tegyünk valamit? Hosszú hallgatás után Szt. Vince válaszolt: „Davantage”. Többet, mert alapból túl keveset teszünk.

 

Páli Szt. Vince 1660. szeptember 27-én halt meg. Boldoggá 1729. augusztus 13-án, szentté 1737. június 16-án avatta XII. Kelemen pápa. Liturgikus ünnepét július 19-re jelölte ki, de napjainkban halála évfordulóján, szeptember 27-én ünnepeljük őt.

1885-ban XIII. Leó pápa a keresztény irgalmasság minden művének védőszentjének jelölte ki őt, mert mindezek bizonyos értelemben tőle erednek.

Üzenete

 Egész életünk során igyekezzünk szentté válni. Tizenkilenc éves volt, amikor pappá szentelték. Papságának első éveiben azzal törődött, hogy biztosítsa magának a jó társadalmi pozíciót és a méltó életkörülményeket. Később csak az Isten dicsőségét és a felebarátainak, különösen a legszegényebbnek a javát kereste Isten kegyelmének engedelmeskedve. Szt. II. János Pál emlékezve az életéről, azt mondta: Az ember nem születik szentnek, hanem szentté válik, amikor az állandó nehéz megtérés és a rendszeres megtisztulás útján jár. Szentté válása nehéz fáradozást jelent, mely egész életen át tart.  Páli Szt. Vince gyakran ismételgette, hogy Istent szeretni kell, de ez a kezeink fáradozásában és homlokunk izzadásában valósul meg. Hozzátette azt is: Szívünknek Istenhez kell tartoznia és az is szükséges, hogy akaratunk az Ő akarata legyen s egész időnket az Ő szolgálatára kell felajánlanunk. Tudta, hogy minden tevékenységben a kezdeményezés Istené, ezért azt mondta: Isten a szeretet és az egyetlen Őhozzá vezető út a szeretet útja. Isten kezét semmire nem lehet kényszeríteni. Szalézi Szt. Ferencet idézve, aki azt mondta: Nem mehetnék az Isten felé, ha Isten nem jött volna hozzám, magyarázta. A szeretettel lángoló szív tudja, miből áll az Isten iránti szeretet; tudja azt, hogy nem tudná befogadni az Istent, ha Isten nem találkozna vele és nem hívná meg kegyelmével.

Ezen a téren semmit nem lehet elérni saját erőnkkel és emberi eszközökkel. Amikor Isten szeretné magához vonzani az embert, szelídséggel és érzékenységgel, mindenféle kényszer nélkül teszi ezt. Jól tudta, hogy az életszentségéhez hosszú út vezet és azt mondta: A tökéletességet nem lehet azonnal elérni. A tökéletesség csak lassan, lépésről-lépésre elérhető. Ez türelmet követel. Hosszú út vezet hozzá, amelyen csak kis lépésekkel lehet járni. Az életszentségének alapja – hasonlóvá válni Krisztushoz.  

Szt. Vince azt mondta: A saját tökéletességünk érdekében Jézus Krisztus lelkét kell magunkra öltenünk. Ez azt jelent, hogy saját műveink helyet, engednünk kell a Szent lelket működni, aki az igazak szíveiben lakik. Ezért engedelmeskednetek kell a mi Urunk Lelkének. Ő kijelöli benneteket, saját pecsétjével lelketekbe nyomja eltörölhetetlen jegyét. Szt. Pál tanítására hivatkozva, azt mondta: Emlékezzetek arra, hogy Jézus Krisztusban élünk és halunk meg és

ezért az életünknek Jézusban kell elrejtve lennie, hogy Ő teljesen bennünk nyilvánuljon meg. Ezért életünket hasonlóvá kell tenni az Ő életéhez, hogy úgy, halhassuk meg, mint Ő.

A Krisztushoz való hasonlóság megköveteli Isten akaratának teljesítését. Isten megengedte, hogy Páli Szt. Vince fájdalmas tapasztalatok éljen meg, mint pl. igazságtalan vád és a hit elleni kísértések. Utána a királynő alamizsnása, Clichy plébánosa, a de Gondi család lelkésze és Châtillon les Dombes plébánosa volt. Mindenütt szegényekkel találkozott, akik lelkileg és anyagilag rászorultak. Az élet útja minden szakaszán figyelte az idők jeleit és igyekezett jól olvasni őket. Meg volt győződve, hogy az igazi tökéletesség nem eksztatikus látomásokból áll, hanem abban, hogy mindenben követjük Isten akaratát.  A Marillac Szt. Lujzának címzett levelében azt írta: Nem sokat kell, hogy elérjünk, az életszentséget. Elég mindent Isten akarata szerint tenni. Isten ügyei maguktól valósulnak meg. Az igazi bölcsesség abból áll, hogy lépésről lépésre követjük az isteni gondviselést. Lassan kell sietnünk. Ezekben a mondatokban Páli Szt. Vince összefoglalta egész életének tapasztalatát és igazi lelkiséget.

Isten akaratának teljesítése azt követeli, hogy szeretetben éljük. Szt. Vince megváltozása a szegényekkel való találkozásban valósult meg. Ők lették az ő terhévé és fájdalmává. Nem volt lelki, vagy anyagi szegénység, mely nem érintette volna meg Szt. Vince szívét. A szegényeknek való felajánlkozása a hit szellemében történt meg. Meg volt győződve, hogy ők a Jézus Krisztus szakramentuma, bennük valóban jelen van Krisztus; a szegényeket szolgálva, magát Krisztust szolgáljuk. Azért azoknak, akik szeretnék bennük szolgálni Krisztust, urainak és mestereinek nevezte őket.

Az irgalmas szeretet lett Szt. Vince és követőinek alapelve. Azt mondta: A szeretet a legfőbb elv és minden elv hozzá fűződik. Ő a „nagyasszony” és tennünk kell mindazt, amit ő megkövetel. Ha Isten szeretete a tűz, a buzgóság a szegények szolgálatában az ő lángja; ha Isten szeretete a nap, a buzgóság az ő sugara. Ő az, ami a legtisztább az Isten szeretetében.

1617-ben szerzett tapasztalatai megmutattak Páli Szt. Vincének az emberek lelki és anyagi szegénységét. Ezeket tartotta a szegénység szétválaszthatatlan két szempontjának. Ezért állandóan ezt ismételte: Segíteni kell a szegényeket testileg és lelkileg egyaránt.

Mi magunk tegyük ezt és erre buzdítsuk másokat is. Ennek a tevékenység az volt a célja, hogy visszakapják emberi méltóságukat.

Azt mondta, hogy nem szabad az irgalmasságot az alamizsnára és a szociális segítségre korlátozni, hanem meg kell változtatni a társadalmi körülményeket, hogy sorsuk megváltoztatható legyen. Ezért emberi méltóságukat tiszteletben kell tartani. Észrevenni kell

személyes drámáit és megismerni problémáit. A szolgálatnak szakszerűnek kell lennie és tisztelettel, türelemmel és érzékenységgel kell azt végezni.

Páli Szt. Vince egész élete és a szegények iránt i kezdeményezései bebizonyítják, hogy a szeretetnek találékonynak és végtelennek kell lennie. Egész tevékenysége olyan volt, mint egy tükör, amelyben látható Isten szeretete, az a szeretet, melyet az imádság alatt tapasztalt. Ezért ezt ismételte: Adjatok nekem egy imádkozó embert és képes lesz minden jótettre.

Páli Szt. Vincében csodáljuk a szemlélődés és a tevékenység, a szervezés és az elképzelés, a tekintély és az alázat emberét, a régi és a mai idők emberét (Szt. II. János Pál). Ember volt, mint mi, de volt bátorsága tevékenykedni, képes volt átadni és felajánlani magát.

Saját élet szentségével másokat buzdított, hogy szentek legyenek.

Ma is példakép mindenki számára, aki a szegényekért és szegényekkel dolgozik, aki az ember igazi szabadságára törekszik.