Az utolsó előadás a Csodáséremről szólt, melyet Barta Szabolcs CM atya, magyar tartományfőnök tartott. Hangsúlyozta: az érem egy jel, egy üzenet, tehát nem csupán egy ékszer, amit – mondjuk – a nyakláncunkon hordunk, esetleg díszítő elem, hanem mennyei eredetű, azaz nem emberek, a Vincés nővérek, vagy a Lazaristák találták ki, hozták létre, hanem a Szűzanya, a mi égi édesanyánk ajándékozta nekünk, és az ő anyai szeretetének a szimbóluma. A szobi, majd budapesti alkalmak után Nagyváradon is bemutatásra került az erről szóló előadás. Az ajándékozás tanúja a nagyváradi Katalin-telep névadója, Labouré Szent Katalin volt. Ő az, akinek a Szűzanya többször megjelent, Párizsban, utoljára 1830-ban, amikor még fiatal, újonc nővér volt. Ünnepére, mint a Csodásérem Szentjéről való megemlékezésként, ima kilencedet is kezdtek a budapesti kápolnában.

Katalin egy francia faluban, Fain-les-Moutiers-ban született egy eléggé tehetősebb családban, a 11 gyermek közül a 9-ik volt a sorban. Kilenc éves korában elveszítette az édesanyját, egy ideig a nagynénje nevelte, utána viszont visszakerült a szülői házba, és már egészen fiatalon, 11-12 évesen a kishúgával együtt nagyon sok mindent át kellett vennie a háztartásban. Annak idején nem voltak háztartási gépek, tehát kemény fizikai munkát kellett végeznie, így ehhez hamar hozzászokott, egyáltalán nem volt tehát egy ábrándozó típus, mert a körülmények másra kényszerítették. Az édesapja nagyon szerette őt, ezért egyáltalán nem örült annak, amikor Katalin előállt azzal, hogy mivel az egyik testvére nővér, ő is be szeretne lépni a rendbe.

Gyermekkorában volt egy álma: egy templomban egy idősebb pap misézett, ő utána elment a betegeket ápolni, és visszafelé találkozott a tisztelendő atyával, aki megszólította és megdicsérte, hogy milyen szép dolog gondoskodni a rászorulókról. Egy kisebb kitérővel, apja Párizsba küldte, hogy dolgozzon az egyik testvére vendéglőjében, hátha meggondolja magát- majdnem 24 éves korában jelentkezett nővérnek abba a Rue du Bac 140 alatti rendházba, mely ma is áll. Meglepődött, amikor meglátta rendalapító Páli Szent Vince szobrát, akkor tudatosult benne, hogy az álmában látott férfi ő volt.

A rendházban történt meg az, amire senki sem számított: 1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka, majd november 27-én megjelent a Szűzanya Katalinnak. Az első jelenés azért roppant fontos – magyarázta Barta Szabolcs CM – mert Mária leült egy karosszékbe, abban helyet foglalt, tehát fizikailag megérintett egy e világi tárgyat. És ha ez még mindig nem lett volna elég, jött a folytatás is: Katalin melléje térdelt, és a kezét a térdére helyezhette, tehát szó szerint, fizikailag megérintette a Szűzanyát. Ez egészen rendkívüli, egyedi a Mária-jelenéseknél, és ez is a feltámadás egyik bizonyítéka, annak, hogy Mária is testestül-lelkestül felvétetett a Mennybe. Az pedig, hogy Katalin fizikailag megérintette őt, azt bizonyítja, hogy Máriának nem csak a lelke van odaát, hanem a megdicsőült teste is.

A második jelenés időpontja 1830. november 27-e volt, amikor a képeken kívül kirajzolódott az az írás is, ami a Csodásérem fohásza lett: „Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!”, illetve egy minta alapján megfogalmazódott az éremkészítésre vonatkozó kérés a Szűzanya részéről.

A prezentáció utolsó részében a lazarista tartományfőnök az említett rendházban, illetve a kápolnában általa készített fényképekkel vezette körbe a hallgatóságot a Vincés nővérek párizsi anyaházában és a jelenés kápolnájában.

Budapesten és Nagyváradon minden kedves jelenlévőt agapéra invitáltak a Lazarista atyák.

Forrás: erdon.ro - szerk: Bényei Botond CM

A cikk forrásmegjelöléssel szabadon felhasználható.