Papszentelés a lazaristáknál
2026. szeptember 19-én a nagyváradi székesegyházban Exc. Böcskei László megyéspüspök Gáll Miklós Dávid CM lazarista diakónust áldozópappá szentelte.
A különleges eseményre készülve a szentelés napját megelőzően, péntek este a lazaristák nagyváradi templomában szentségimádásos imaórát tartottak. A plébánia hívei, a külföldi vendégek és a lazaristák közössége a szentelendővel együtt adtak hálát az Úr ajándékaiért, és kérték Isten áldását az új pap életére.
Szombat délelőtt a székesegyházban ünnepi szentmise keretében történt az áldozópappá szentelés. A szertartáson jelen voltak nemcsak a rendtársak, hanem az egyházmegyés papság, a vincés nővérek, a nagyváradi és más helyekről érkezett hívek, valamint az Olaszországból érkezett közel negyven vendég, akik a saját nyelvükön is elhangzó kommentár és szövegek által tudtak még jobban bekapcsolódni a liturgiába. A szentelési szertartás különböző részei (kiválasztás, papi ígéretek, földreborulás, kézföltétel és szentelési imádság, beöltözés, a kezek krizmával való megkenése, a kenyér és kehely átadása, békeköszöntés) mind felejthetetlen pillanatokká váltak.
A szentmise végén a püspök személyes hangvételben szólt az újonnan felszentelthez, akit gyermekkora óta ismert, és évekig atyai gondoskodással kísért. Lelkére kötötte, hogy papként mindig ápolja az Istennel való kapcsolatot és a szerzetesi-papi közösséget. Ha ezt megtartja, az életben nincs olyan nehézség, amit ne lehetne megoldani.
Másnap, vasárnap az újmisés pap származási plébániáján, a nagyváradi Katalin-telepen celebrálta első szentmiséjét, az ún. primíciát. A gondosan előkészített liturgia, az ifjúság színvonalas zene- és énekszolgálata, az elhangzott gondolatok és a közvetlenség felemelő és meghitt eseménnyé tették a primíciát. A szentmise végén az újmisés pap áldásban részesítette családtagjait, a jelenlévő papságot, valamint a hívek sokaságát, akik Krisztus, a jó Pásztort ábrázoló szentelési emlékképpel térhettek haza, a primíciás jelmondatával: „Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom” (Zsolt 23,1).
Dávid atya a következőképpen emlékezik vissza az eseményekre:
„Számomra a legmeghatóbb pillanatok közé tartozott, hogy a papszentelésemre abban a székesegyházban került sor, ahol egykor ministrálni kezdtem. Különösen mélyen érintett a felszentelő ima, miközben a papi közösség körülölelt, valamint kezeim krizmával való megkenése.
Hasonlóan felejthetetlen marad számomra a vasárnapi első ünnepi szentmisém a Katalin-telepen, ahol felnőttem, és ahol körülöttem voltak mindazok, akik szerető jelenlétükkel, imájukkal és támogatásukkal végig kísértek ezen az úton.
Ezekben a napokban különösen is megtapasztaltam, hogy a papság nem csupán egy személyes meghívás, hanem ajándék és küldetés mások felé. Hálával tekintek mindarra, ami idáig vezetett, és azzal a vággyal indulok tovább, hogy papként ott legyek az emberek mellett, és Szent Vincéhez hasonlóan Krisztust szolgáljam bennük, különösen a szegényekben és a rám bízottakban.”
Szöveg: Misszióstársaság Lazaristák
Fotók: Facebook, Oratorio San Vincenzo de Paoli, Tor Sapienza