Főtisztelendő Tomaž Mavrič,
a Misszióstársaság generális elöljárójának
Miközben a Misszióstársaság arra készül, hogy megemlékezzen alapításának négyszázadik évfordulójáról, szeretetteljes jókívánságaimat küldöm Önnek, a Társaság papjainak és testvéreinek, valamint a nagy Vincés Család minden tagjának. Azért imádkozom, hogy e jeles évforduló legyen a nagy öröm és a missziós tanítványság eszméjéhez való megújult hűség alkalma, amely Krisztus szegények iránti kivételes szeretetének követésére épül.
Társaságuk kezdetei Páli Szent Vince mély, személyes tapasztalatában gyökereznek, abban a „szeretet tüzében”, amely Isten megtestesült Fiának szívében égett, és arra késztette, hogy azonosuljon a szegényekkel és a kitaszítottakkal (207. konferencia az irgalmas szeretetről, 1659. május 30.). A lelkipásztori ellátás hiányát látva, melyet a francia falvakban tapasztalt, 1617 elején Szent Vince úgy döntött, hogy missziókat szervez, hogy ezáltal az embereknek alapvető hitoktatást adjon, és bátorítsa őket a szentségekhez való visszatéréshez. Ezt az álmát mintegy nyolc évvel később, 1625. április 17-én a Misszióstársaság megalapításával tette teljessé.
Fennállásuk első hét évében a Társaság papjai és testvérei 140 missziót tartottak. 1632 és 1660 között a párizsi anyaház misszionáriusai további 550 missziót szerveztek. 1635-től kezdve, a Párizson kívüli közösségek létrehozásával további több száz missziót tartottak. Ez a figyelemre méltó fejlődés Szent Vince papi buzgalmának vallási és missziós hatásáról, valamint arról a vágyáról tanúskodik, hogy a szíveket és elméket Krisztushoz térítse vissza.
A szegényekért végzett munkája során Vince hamarosan rájött, hogy a karitatív tevékenységeket jól meg kell szervezni. A nők voltak az elsők, akik ezt a kihívást vállalták. 1617-ben, Châtillon plébániáján megalapította az első Szeretetegyesületet, amely ma is létezik, mint Nemzetközi Szeretetegyesület (AIC), vagy más néven Vincés Önkéntesek. 1633-ban Marillac Szent Lujzával egy forradalmian új női közösséget, a Szeretet Leányait alapította meg. Addig a szerzetesnők kolostorokban éltek; a Szeretet Leányait azonban Párizs utcáira küldte, hogy szolgálják a betegeket és a szegényeket. Ez az újdonság az apostoli munkának szentelt női szerzetesközösségek elterjedését indította el a következő évszázadokban.
1628-tól kezdődően, a beauvais-i püspök felhívására, a Misszióstársaság a papképzés szolgálatát is elkezdte. Ez a mű, amely annyira szükséges volt a 17. századi Franciaország egyházának reformjához és megújulásához, egyre inkább növekedett és virágzott. A Szent haláláig húsz szemináriumot alapítottak, és 12 000 fiatalember vett részt a pappá szentelésre felkészítő lelkigyakorlatokon. Szent Vince meg volt győződve e „magasrendű és magasztos szolgálat” fontosságáról, amely a Társaság jellegzetességévé vált (Konferencia a Társaság céljáról, 1658. december 6.). A Közös Szabályok világosan kimondják, hogy a Társaság természetéből adódóan ezt a szolgálatot „ugyanúgy” kell végezni, mint a missziók prédikálását (Közös Szabályok, XI, 12).
Ezen az évfordulón helyénvaló elgondolkodni azon a lelki örökségen, apostoli buzgóságon és lelkipásztori gondoskodáson, amelyet Páli Szent Vince az egyetemes egyháznak átadott. Azok névsora, akik a vincés lelkiséget magukévá tették és hősiesen megélték az évek során, nagyon hosszú és minden kontinenst felölel. Gondolunk itt Perboyre Szent János Gáborra, Clet Szent Ferencre, Jacobis Szent Jusztinra, Marillac Szent Lujzára, Thouret Szent Johanna Antidára, Labouré Szent Katalinra, Seton Szent Erzsébet Annára, Boldog Ozanam Frigyesre és sokan másokra, köztük a 2024. augusztus 31-én Szlovákiában boldoggá avatott Ján Havlikra.
Szent Vince nyomdokain járva lelki családja ma is folytatja a karitatív művek elindítását, új missziókat vállal, és segíti a papság és a laikusok képzését. A Vincés Családot ma a papok, testvérek, nővérek, laikusok és férfiak több mint 100 különböző ága alkotja. A Páli Szent Vince Társaság, amelyet Boldog Ozanam Frigyes alapított 1833-ban, rendkívüli erővé vált a szegények szolgálatában, több százezer taggal rendelkezik szerte az egész világon.
A Misszióstársaság jelenleg a növekedés új jeleit tapasztalja. A fiatalabb tartományok, különösen Ázsiában és Afrikában, ahol virágzó a hivatások száma, válaszoltak arra a felhívásra, hogy missziókat indítsanak el más országokban. A rászorulók részére a Társaság új kreatív műveket is vállal. Gondolok itt a „Vincés Család Szövetsége a hajléktalanokkal” elnevezésű nemzetközi kezdeményezésre, amely megfizethető lakhatást biztosít hajléktalanok részére, Páli Szent Vince példáját követve, aki 1643-ban tizenhárom házat épített Párizsban a szegények számára. Ez a kezdeményezés újabb házak építésével szeretne továbbfejlődni olyan országokban, ahol a vincések jelen vannak, s így a 10 000 ember befogadására vonatkozó eredeti célt is meghaladva.
Négy évszázaddal a Misszióstársaság megalapítása után kétségtelen, hogy Páli Szent Vince karizmája továbbra is gazdagítja az egyházat az egész Vincés Család különféle apostolkodásaival és jócselekedeteivel. Remélem, hogy a negyedik centenárium megünneplése rávilágít arra, hogy Szent Vince szemlélete - Krisztusnak szolgálni a szegényekben - mennyire fontos szerepet játszik korunk egyházának megújításában, a missziós tanítványságban, valamint a rászorulók és elhagyatottak megsegítésében, akik világunk számos perifériáján, a felszínes és „eldobható” kultúra peremén élnek. Meggyőződésem, hogy Szent Vince példája különösen a fiatalok számára lehet inspiráló, akik lelkesedésükkel, nagylelkűségükkel és egy jobb világ építésére irányuló törekvésükkel arra hivatottak, hogy legyenek az evangélium bátor tanúi társaik körében és bárhol a nagyvilágban. (Christus vivit poszt-szinódusi apostoli buzdítás [2019. március 25.], 178).
Ezért nagy szeretettel biztosítom a Misszióstársaság papjait és testvéreit, hogy az elkövetkező jubileumi évben imádságban különösen közel állok hozzájuk. Imádkozom, hogy Alapítójuk által lelkesítve, életüket és munkájukat továbbra is az alázatosság és az apostoli buzgóság szerint alakítsák, ahogyan Szent Vince a Társaság első tagjait buzdította: „Bátorság tehát, testvérek, szenteljük magunkat megújult szeretettel a szegények szolgálatának, keressük meg valóban a legszerencsétlenebbeket és a legelhagyatottabbakat. Ismerjük el Isten előtt, hogy ők a mi uraink és mestereink, és hogy mi nem vagyunk méltók arra, hogy alázatos szolgálatainkat nekik megtegyük” (164. konferencia a szegények iránti szeretetről, 1657. január).
A Vincés Család minden tagját Mária, az Egyház Anyjának anyai közbenjárására bízom, és az Úrban való béke és öröm zálogaként apostoli áldásomat adom. És kérem Önöket, hogy imáikban emlékezzenek meg rólam.
Ferenc
Róma, Lateráni Keresztelő Szent János, 2024. december 11.